Borsóház 2
Sziasztok!
Bocsi, már megint sok idő telt el azóta, hogy utoljára írtam. Nincsen semmi baj, csak nem olyan érdekesek mostanában a napjaim. Hétfőtől péntekig általában fejlesztésre járok, hétvégén meg végre lehet pihenni.
Két hete megint a Borsóházban voltam kiképzésen. Már vártam, hogy menjünk, így az autóban sem aludtam semmit, pedig kb. 3 óra volt az út. Nagyon örültem Fruzsinak, a gyógytornásznak, a kedvéért mosolyogva tornáztam egész héten. A Pocoyo-t is csak egy óra elteltével kellett bekapcsolni, amikor már kezdtem fáradni. Délutánonként kaptam megint kézterápiát, de ehhez már nem volt kedvem, mert inkább pihentem volna. Egyébként anyának, apának meg Vikinek nem volt olyan jó ez a hét. Anya az indulás előttt két nappal elrontotta a gyomrát vagy valami vírust kapott, és nagyon rosszul volt. Aggódtam is érte rendesen, mert nagyon rosszul nézett ki, de szerencsére jobban lett és el tudtunk menni. Aztán Solymáron két napig esett a hó, és apa meg anya pánikoltak, hogy hóban kell dombvidéken autót vezetniük. Aztán Viki taknyos lett, így szerdától ő már nem kísért el a tornára. Persze szereztek neki porszívót az orrszíváshoz, amitől ő mindig menekülni akart, de sose sikerült neki. Végül apa lett beteg, neki is a gyomra mondta fel a szolgálatot, de végül az autópályán mégis ő vezetett hazáig, nem anya. Aztán itthon meg én lettem beteg, taknyos is voltam, meg hánytam is, alig ettem és megint lapos lett a pocakom. De mostmár meggyógyultam, megint járok tornázni, ha az időjárás engedi. Ja igen, hó van itt is meg hideg. Anya akart nekünk hóembert építeni az udvarra, hogy ne csak a mesekönyvben lássunk, de sajnos nem állt össze a hó, így nem sikerült. Egy picit még szánkóztunk is.
Tegnap olvasták anyáék az interneten és e-mailt is kaptak, hogy ha minden jól megy, akkor az USA-ban egy éven belül elkezdődhet a Rett szindróma kísérleti gyógyítása génterápiával, vagyis ki tudják javítani a hibás gént. egereket már meggyógyítottak, és olyan jók az eredmények, hogy mostmár REtt szindrómás lányokon is ki akarják próbálni. Ha tényleg működik, akkor egyszer én is megszabadulhatnék a Rett szindróma tüneteitől :-)
Ja, és képzeljétek, kaptunk egy szép nagy ruhásszekrényt. Állatok vannak rajta, én választhattam ki, hogy milyet szeretnék. Nemsokára Viki átköltözik hozzám, mert majd kell az ő szobája a kistesónknak.
Na most megyek. Igyekszem majd gyakrabban írni, ígérem!