Nyaralás és Borsóház
2020.07.29 22:50
Sziasztok!
Itt az idő, hogy végre beszámoljak a nyaralásról meg a Borsóházról.
Szóval július elején, miután anya egy egész vasárnapot azzal töltött, hogy táskákba pakolt, elmentünk nyaralni Keszthelyre. Azért ide mentünk, mert Adri nagynénimék itt laknak. Az utazás mindenkinek bejött az új autónkban, kivéve nekem, mert én rosszul voltam és hánytam. Egyébként nem vagyok hányos gyerek, ez volt a második eset, hogy hánytam az autóban. Ma és tata vonattal jöttek, és együtt nyaraltunk. Voltunk a strandon kétszer, meg megint elmentünk a kastélyba, és megnéztük a hintókat meg a vasúti modelleket. A Balaton egyébként szerintem hideg volt, de azért jót pancsoltam benne. Az első napon rosszul esett az a hideg víz, de a második alkalommal anya óvatosabb volt, fokozatosan mentünk bele a vízbe, vagyis először csak a lábam volt benne, majd benne ültünk, végül a víz tetején ringatóztam a kis csónakomban. Ezt egyébként nagyon élveztem. Találkoztunk Adrival és a kislányával, Hannával is, aki még mindig nagyon aranyos. Én a nyaraláson megint nagyon aluszékony voltam, nem tehetek róla, nem szeretem a változékony időt. Képzeljétek, apa és anya két este is nélkülünk csavargott, mi pedig mamáékkal voltunk.
.jpeg)
A nyaralásnak sajnos vége lett, de csak három napig voltunk itthon, mert várt a Borsóház. Most is Fruzsival tornáztam, akit nagyon kedvelek. Anya elbizonytalanodott, hogy érdemes-e mennünk oda, mert mi évente csak kétszer jutunk el, de mikor meglátta az első nap a torna végén, hogy Fruzsival épp a járást gyakorolom, rájött, hogy milyen sokat jelent nekem ez is. Vannak, akik sokkal gyakrabban tudnak menni, mert közelebb laknak, de nekünk ennyi fér bele. A járást itthon is szoktam gyakorolni anyával. Sajnos összeszedtünk valami torokfájós- náthás kórokozót, így miután hazaértünk, betegek lettünk. Viki kezdte, ő már a hazafelé úton is panaszkodott. Apa még egy hétig itthon volt, de kirándulás helyett a közös lábadozás volt a program. Mostmár egész jól vagyunk, így megint mentem tornázni Szegedre. Hiába no, a torna nem maradhat abba.
.jpg)
Ti hogy vagytok? Remélem, ti is voltatok nyaralni, és nem vagytok betegek! Én mostmár elköszönök, és hamarosan jelentkezem!
Pusza!