Új hírek

2016.05.19 11:07

Sziasztok!

Nagyon régen írtam már, itt az ideje, hogy beszámoljak, mennyi minden történt velem. Kicsit hosszú leszek!

Amikor legutoljára jelentkeztem, épp náthás voltam. Sajnos aztán a torkom is piros lett, úgyhogy kaptam megint rettenetes ízű gyógyszert. Meggyógyultam, de sajnos még mindig köhögök, immár három hete. Pedig anyáék sok mindennel kúrálnak. Ma éjjel is felébredtem a köhögésre, s végül elég sokára tudott csak apa visszaaltatni.

A múlt héten Pécsen voltunk. Ott dolgozik egy doktor néni, aki az országban a legjobban ismeri a Rett szindrómás kislányokat. Három napot voltam a kórházban, ahol egyébként nagyon kedvesek voltak. Csináltak eeg vizsgálatot, ami közben 40 percig aludtam, és a végén volt egy rohamom. Főleg a bal oldali homloklebenyemnél van a baj, ott vannak a tüskéim. Azt mondta a doktornéni, hogy ez sajnos nehezen kezelhető epilepszia, lesz még vele bajom sok. Kaptam egy másik gyógyszert, ami borzasztó ízű, meg egy kissé álmosít is. A kezemet is nehezebben tudom irányítani már megint. Anyáék bíznak benne, hogy ez beválik majd. Azt mondják, kell, hogy legyen egy olyan gyógyszer, ami használ és a mellékhatásai sem komolyak.

A mászás még mindig nehezen megy. Anyával gyakorolunk minden nap. Ha anya elém teszi a telefonját vagy a tabletet, amin a Pocoyo mese megy, akkor nagyon könnyen tudok menni. Sajnos hamar elfáradok, nehezen tudom megtartani magamat a kezemmel, pedig régen egész nap úton voltam. Tegnap sikerült egyszer segítség nélkül négykézlábra állnom hason fekvésből és megtenni néhány lépést, de aztán sajnos elestem, ami nagyon rosszul esett.

Képzeljétek, névnapom volt vasárnap és kaptam egy menő triciklit! Még nem próbáltam ki az utcán, mert rossz volt az idő, de a hétvégén talán már mehetek vele egy-két kört.

Anyáék a múltkor aláírták a hitelszerződést, szóval egyre közelebb vagyunk az új házhoz. Apa tegnap este is fürdőkádat meg mosdót keresett a neten, nézegetik, hogy milyen legyen a fal és hol legyen nekem játszótér az udvaron.

Na most befejezem a beszámolómat, mert gyakorolnom kell a mászást. Jók legyetek, majd írok, ha lesz miről!